Az egyesület célja a műszaki felsőoktatásban résztvevő hallgatók elméleti szakmai ismereteinek gyakorlati tapasztalatokkal való bővítése hazai és nemzetközi nonprofit tudományos projektekbe és hallgatói versenyekbe való bevonásuk által, és ezáltal szakmai
A Haver Informális Zsidó Oktatási Közhasznú Alapítvány elsődleges célja a társadalomban meglévő, a zsidósággal kapcsolatos tévhitek eloszlatása, valamint a kultúrák közti párbeszéd fontosságának közvetítése. Hiszünk abban, hogy a gondolkodó és a kulturális sokszínűségre nyitott fiatalság legyőzheti az előítéletességet és antiszemitizmust.
A Szegedi Pszichológus Hallgatók Egyesülete (SZEPSZI) egy 2003-ban alakult közhasznú szervezet. Kialakulásának fő célja volt, hogy az SZTE BTK Pszichológia Intézetének (akkor még tanszékének) ambiciózusabb hallgatói számára legyen egy hivatalos fórum, aho
Iskolánk a gyermekek egészséges fejlődését szolgálja, 12 osztályban 160 diákot tanítunk, nevelünk, növelünk. A waldorf pedagógia szerinti oktatás által a gyermek teljes értékű, önálló emberré válhat. Alapvetően minden gyerek kíváncsi a világra, fel akarja fedezni, kérdései vannak. Mi erre az érdeklődésére építünk, ezt kívánjuk fenntartani, nálunk ez a tanulás alapja. Így a gyerekek nyitottak, kívá
A Wesley János Lelkészképző Fősikola több, mint 20 éve járul hozzá társadalmi problémáink megoldásához empatikus, segítő szakemberek magas szintű képzésével az alábbi területeken: szociális munka szak, pedagógia szak, hitéleti szakok, környezettan szak.
Oktatási, készségfejlesztő munkát végző szervezetek adó 1% -os támogatása
Ön azt választotta, hogy az alábbi linkhez hibajelzést küld a lap.hu oldal szerkesztőjének. Kérjük, írja meg a szerkesztőnek a megjegyzés mezőbe, hogy miért találja a lenti linket hibásnak, illetve adja meg e-mail címét, hogy az észrevételére reagálhassunk!
| Hibás link: | |
| Hibás URL: | |
| Hibás link doboza: | Nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, |
| Név: | |
| E-mail cím: | |
| Megjegyzés: | |
|
|
| Biztonsági kód: | |
| Mégsem Elküldés |